Élményből emlék

Élményből emlék

Élményből emlék

Élményből emlék

Élményből emlék

Élményből emlék

Gödöllő

Kedves Olvasó!

2018.03.01. Bogyó

Üdvözöllek a Pani.hu-n. Tudom, legelőször az a kérdés merül fel, mi az a Pani, miért ez lett oldalunk címe és mi a célunk vele. Nos, Pani a mi 3 éves kislányunk, Anna. Ez az oldal az övé, neki és érte jött létre. 

üzenet


De miért is?

Hálás vagyok azért, hogy sok helyre eljutottunk eddig és még tervezünk is lehetőségeinkhez mérten még több csodát átélni életünk során. Anna még annyira kicsi, hogy nem fog emlékezni azokra a helyekre, ahol közös élményeket szereztünk. Sok helyre pedig nem is tudjuk és őszintén bevallom nem is akarjuk magunkkal vinni.  

 

Viszont annyi élménnyel gazdagunk ezen utazásaink alatt, amelyeknek csak töredékére emlékszünk az évek múlásával. Szeretnénk minden élményünket megosztani vele. A képek sok mindent megőriznek, azonban az érzések, illatok, benyomások gyorsan elillannak.  Egy-egy úticél kiválasztása során mi magunk is sokszor mások élménybeszámolóira hagyatkozunk.

 

Idegenek élményei helyett Anna majd saját szülei és hozzátartozói emlékeiben fog tudni keresgélni akkor is , amikor mi már nem leszünk itt, hogy elmeséljük neki. Videó üzeneteink, személyre szóló bejegyzéseink, időkapszuláink reméljük egész élete során segítségül és útmutatóul szolgálnak majd.  Többek között ezért is döntöttük el, hogy Annának emlékeinket írásos formában őrizzük meg.

 

Munkánkból kifolyólag naphosszat a számítógép előtt ülünk, ezért evidens volt, hogy nem papírra fogjuk beszámolóinkat rögzíteni. Elkészítettünk tehát egy weboldalt, ahol majd Anna örömmel olvashatja szülei, testvére, nagyszülei és hozzátartozói élményeit, melyeket neki emlékül itt is hátrahagyunk.

 

Kedves Olvasó!

Reméljük úti kritikáink és élménybeszámolóink neked is segítségedre lesznek utazásod tervezése előtt vagy akár közben. Írásainkat használd bátran, (azok felhasználását engedélyhez kötöttük) , vagy elérhetőségünkön velünk is felveheted a kapcsolatot.